Chapter 28

  És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget. 

  A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért. 

  Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada. 

  Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult. 

  De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn. 

  Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt. 

  Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fõemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott. 

  Lõn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá õt. 

  Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, õ hozzá jövének és meggyógyulának. 

  Kik nékünk nagy tisztességet is tõnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának. 

  Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala. 

  És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig. 

  Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba. 

  Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába. 

  Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk elõnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta õket, hálákat adván az Istennek, bátorságot võn. 

  Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testõrsereg fõvezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az õt õrizõ vitézzel. 

  Lõn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fõembereket. Mikor pedig egybegyûltek, monda nékik: Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az õsi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálembõl a rómaiak kezébe. 

  Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen. 

  De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam. 

  Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal. 

  Azok pedig mondának néki: Mi te felõled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jõve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felõled valami rosszat. 

  Akarnók azért tõled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felõl tudva van elõttünk, hogy mindenütt ellene mondanak. 

  Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felõl, igyekezvén elhitetni õ velök a Jézus felõl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébõl, mint a prófétákból, reggeltõl fogva mind estvéig. 

  És némelyek hivének az õ beszédének, mások nem hivének. 

  Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: 

  Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! 

  Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket. 

  Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják. 

  És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve. 

  Marada pedig Pál két egész esztendeig az õ tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik õ hozzá menének. 

  Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.