Chapter 19

  Lõn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsõbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, 

  Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivõkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sõt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. 

  És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. 

  Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki õ utána jövendõ, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. 

  Mikor pedig [ezt] hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. 

  És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek õ reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. 

  Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten. 

  Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyõzni az Isten országára tartozó dolgokról. 

  Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság elõtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. 

  Ez pedig lõn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét. 

  És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: 

  Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az õ testérõl a keszkenõket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belõlök. 

  Elkezdték pedig némelyek a lézengõ zsidó ördögûzõk közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. 

  Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fõpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala. 

  Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? 

  És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból. 

  Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. 

  És sokan a hívõk közül eljõnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket. 

  Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek. 

  Ekképen az Úrnak ígéje erõsen nevekedik és hatalmat vesz vala. 

  Midõn pedig ezek elteltek, elvégezé Pál magában, hogy Maczedóniát és Akháját eljárván, Jeruzsálembe megy, mondván: Ott létem után Rómát is meg kell nékem látnom. 

  Elküldvén pedig Maczedóniába kettõt azok közül, kik néki szolgálnak vala, Timótheust és Erástust, õ maga egy ideig Ázsiában marada. 

  Támada azonban azon idõtájban nem csekély háborúság az [Úrnak] útárt. 

  Mert egy Demeter nevû ötvös, ezüstbõl Diána templomokat csinálván, a mesterembereknek nem csekély nyereséget ád vala; 

  Kiket egybegyûjtvén az ilyenfélékkel foglalkozó mívesekkel egybe, monda: Férfiak, tudjátok, hogy ebbõl a mesterségbõl van a mi jóllétünk. 

  Látjátok pedig és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatván, elfordította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, a melyek kézzel csináltatnak. 

  Nemcsak az a veszély fenyeget pedig bennünket, hogy ez a mesterség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának temploma is semmibe vétetik, és el is vész az õ nagysága, kit az egész Ázsia és a világ tisztel. 

  Mikor pedig [ezeket] hallották és haraggal megtelének, kiáltnak vala, mondván: Nagy az efézusi Diána! 

  És betelék az egész város háborúsággal; és egyakarattal a színházba rohanának, megfogván Gájust és Aristárkhust, kik Maczedóniából valók és Pálnak útitársai valának. 

  Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték õt a tanítványok. 

  És az ázsiai fõpapok közül is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén õ hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba. 

  Már most ki egyet, ki mást kiáltoz vala, mert a népgyûlés összezavarodott volt, és a többség nem tudta, miért gyûltek össze. 

  A sokaság közül pedig elõállaták Alekszándert, minthogy elõre tuszkolták õt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép elõtt. 

  Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána! 

  Miután pedig a városi jegyzõ lecsendesítette a sokaságot, monda: Efézusbeli férfiak, ugyan kicsoda az az ember, a ki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy Diána istenasszonynak és a Jupitertõl esett képnek templomõrzõje? 

  Mivelhogy azért ezeknek senki ellene nem szólhat, szükség, hogy megcsendesedjetek, és semmi vakmerõ dolgot ne cselekedjetek. 

  Mert ide hoztátok ez embereket, kik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak. 

  Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, törvényszékek vannak, és tiszttartók vannak: pereljenek egymással. 

  Ha pedig egyéb dolgok felõl van valami panasztok, a törvényes népgyûlésen majd elintéztetik. 

  Mert félõ, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, a melylyel számot tudnánk adni ezért a csõdületért. És ezeket mondván, feloszlatá a gyûlést.