| Chapter 11 |
1 | Én is a méd Dárius elsõ esztendejében mellette állék, hogy õt támogassam és segítségére legyek. |
2 | És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az õ gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen. |
3 | És támad egy erõs király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik. |
4 | De alighogy támadt, megrontatik az õ országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az õ maradékira, és nem az õ hatalma szerint, a melylyel õ uralkodott, mert szétszaggattatik az õ birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül. |
5 | És elhatalmasodik a déli király, de az õ vezérei közül is [egyik, ]és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az õ uralkodása. |
6 | És esztendõk mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és õ sem áll meg, sem az õ karja, hanem kiszolgáltatják õt és az õ kisérõit és az õ nemzõjét és azt, a ki õt egy ideig gyámolította. |
7 | De támad helyébe az õ gyökerének csemetéje közül, a ki a had ellen jön majd, és tör az északi király erõsségeire, és azokat megszállja és beveszi. |
8 | És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erõsebb lesz, mint az északi király. |
9 | Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az õ földére. |
10 | De az õ fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyûjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az õ erõsségéig. |
11 | És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik. |
12 | És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas. |
13 | Mert az északi király visszatér, és az elõbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendõ mulva nagy sereggel és nagy készlettel jõ bizony. |
14 | És azokban az idõkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erõszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak. |
15 | Mert eljõ észak királya, és töltést emel és beveszi az erõsített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az õ válogatott népe, és semmi erõ nem bír ellene állni. |
16 | És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicsõ földön, és megsemmisül az az õ kezétõl. |
17 | Azután maga elé tûzi, hogy bemegy az õ egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele. |
18 | És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az õ gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az õ gyalázatosságáért. |
19 | És fordítja orczáját a maga országának erõsségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg. |
20 | Ennek helyébe jön az, a ki adószedõt jártat végig az ország dicsõ [földén,] de rövid idõn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban. |
21 | És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jõ, és hízelkedéssel jut az országhoz. |
22 | És a beözönlõ seregek elárasztatnak az õ orczája elõtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is. |
23 | Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és gyõzedelmet vesz rajta kevés néppel. |
24 | Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az õ atyái, sem az õ atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol elõlõk, és az erõsségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig. |
25 | És felindítja az õ erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erõssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene. |
26 | És a kik az õ ételét eszik, megrontják õt, és az õ serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt. |
27 | De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos idõre [elmarad.] |
28 | Azért visszatér az õ földére nagy gazdagsággal; de az õ szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az õ földére. |
29 | Bizonyos idõben megjõ, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint elõször volt. |
30 | Mert kitteus hajók jõnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget. |
31 | És seregek állanak fel az õ részérõl, és megfertéztetik a szenthelyet, az erõsséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot. |
32 | És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerõ nép felbátorodik és cselekeszik. |
33 | És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tûz miatt, fogság és rablás miatt napokig. |
34 | És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel. |
35 | És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idõ még [hátra] van. |
36 | És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerõn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik. |
37 | Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát. |
38 | De a helyett tiszteli az erõdök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az õ atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal. |
39 | És az erõdített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsõségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt. |
40 | De a vég idején összetûz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat]. |
41 | És bemegy a dicsõ földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az õ kezébõl: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java. |
42 | És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik. |
43 | És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az õ kíséretében. |
44 | De megriasztják õt napkeletrõl és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat. |
45 | És felvonja az õ sátor-palotáját a tengerek és a dicsõ szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta. |