És lõn mikor a fõfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala õ utána. 

  És ímé egy vízkóros ember vala õ elõtte. 

  És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombat[nap]on gyógyítani? 

  Azok pedig hallgatának. És õ megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá. 

  És felelvén nékik, monda: Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon? 

  És nem felelhetnek vala õ ellene semmit ezekre. 

  És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fõ helyeket; mondván nékik: 

  Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fõ helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az, 

  És eljövén az, a ki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni. 

  Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljõ az, a ki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsõséged lesz azok elõtt, a kik veled együtt ülnek. 

  Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik. 

  Monda pedig annak is, a ki õt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont õk is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. 

  Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: 

  És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor. 

  Hallván pedig ezeket egy azok közül, a kik [õ vele] együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, a ki eszik kenyeret az Isten országában. 

  Õ pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; 

  És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! 

  És mindnyájan egyenlõképen kezdék magokat mentegetni. Az elsõ monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! 

  És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! 

  A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. 

  Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az õ urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az õ szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. 

  És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely. 

  Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam. 

  Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat. 

  Megy vala pedig õ vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: 

  Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. 

  És valaki nem hordozza az õ keresztjét, és én utánam jõ, nem lehet az én tanítványom. 

  Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde elõször leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze? 

  Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje õt mindenki, a ki látja, 

  Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni! 

  Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén elõször tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, a ki õ ellene húszezerrel jött? 

  Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket. 

  Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. 

  Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg? 

  Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.