És abban az idõben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idõ lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az idõben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. 

  És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. 

  Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké. 

  Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végsõ idõig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. 

  És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettõ álla [ott,] egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján. 

  És mondá [egyik] a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak? 

  És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az õ jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élõre, hogy ideig, idõkig és fél idõig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek. 

  Én pedig hallám [ezt,] de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? 

  És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. 

  Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik, 

  És az idõtõl fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz. 

  Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot. 

  Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.