Dávid imádsága. &Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jõ csalárd ajakról. 

  A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. 

  Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon. 

  Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire. 

  Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim. 

  Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet. 

  Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól. 

  Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. 

  A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem. 

  Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak. 

  Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek. 

  Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz. 

  Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel; 

  Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják. 

  Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.