Chapter 4

  És [ismeretessé] lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben. 

  És [csata]rendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezõn mintegy négyezer embert. 

  És mikor a nép a táborba [visszatért,] mondának Izráel vénei: [Vajjon] miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok elõtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jõjjön közénk [az Úr], és szabadítson meg ellenségeink kezébõl. 

  Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás. 

  És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld. 

  Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, 

  Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az elõtt. 

  Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezébõl? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában. 

  Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy õk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok! 

  Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az õ sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harminczezer gyalog hullott el. 

  És az Isten ládája [is] elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás. 

  Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére. 

  És ímé mikor oda ért, Éli az õ székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És [mihelyt] odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város. 

  És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek. 

  Éli pedig kilenczvennyolcz esztendõs volt, és szemei [annyira] meghomályosodtak, hogy már nem is látott. 

  És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam? 

  Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok elõtt, és [igen] nagy veszteség lõn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették. 

  És lõn, hogy midõn az Isten ládáját említé, hátraesék a székrõl a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert [immár] vén és nehéz ember vala. És õ negyven esztendeig ítélt Izráel felett. 

  És az õ menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az õ ipa és férje meghalának, térdre esék és szûle, mert a fájdalmak meglepték. 

  És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de õ nem felelt és nem figyelt [arra.] 

  És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsõsége", mert elvétetett az Isten ládája, és az õ ipa és az õ férje. 

  És monda [ismét]: Oda van Izráel dicsõsége, mert elvétetett az Isten ládája.